Vissza a találatokhoz Alkotó Róna József Lovasberény, 1861 – Budapest, 1939 Készítés ideje 1900 körül Tárgytípus szobor Anyag, technika bronz Méret 52, 5 × 63, 5 × 24, 5 cm Leltári szám 56. 547-N Gyűjtemény 19–21. századi Gyűjtemény / Szobor Osztály Kiállítva Magyar Nemzeti Galéria C épület, Első emelet, 19. századi művészet, 18–19. századi szoborgaléria Róna József lovas szobra Savoyai Jenő herceg a Magyar Nemzeti Galéria főbejárata előtt álló lovas emlékművének kis méretű változata. Akkoriban a művészek nagyobb méretű alkotásaikról általában redukciót, azaz az eredeti művel teljesen megegyező, kisebb méretű változatot készítettek, illetve az emlékművekhez tervként kismintájukat is elkészítették. A Műcsarnok 1899. évi tavaszi kiállításán a Savoyai-szobor kis és nagy méretű változatát egyszerre mutatták be, így a kis szobor valószínűleg az emlékmű terve lehetett. A művész Zenta város hivatalos felkérésére készítette el a szobrot, ami igen nagy költségekkel járt. A város azonban pénz hiányában nem vette át tőle a kész művet.
Savoyai Jenő szobra Steiner Szilárd üvegnegatívjai az 1900-as, 1910-es, 1920-as évekből. A képen Savoyai Jenő (Eugen von Savoyen) lovas-szobra.