A rutinosabb példányok előszeretettel veszik majd célba a horgászhely melletti nádast. A felszerelés: Bot: 390 cm-es, 150 g dobósúlyú feederbot – Orsó: 60-as méretű távdobó orsó – Főzsinór: 0, 20-as, Tubertini Special English – Dobóelőke: 0, 35-ös Tubertini Special English Több oka is van annak, hogy Kornél erős felszerelést használ. Első lépésben a megfelelő forgó kerül a főzsinórra. Jelen esetben a dobóelőkére. Ezt követi egy 6mm-es gumi gyöngy. A harmadik a sorban egy úszórögzítő gumi. Most jön a "shock lead", azaz a gubanc-gátló, ami lényegében egy sodort, duplán fogott vastag zsinór. Ezt kötjük a főzsinór végére. Most jön a trükk, ugyanis az úszórögzítőt belehúzzuk a gumigyöngybe. Majd az egészet a csomóra! A kész szereléknek így kell állnia, így lesz garantáltan gubancmentes. A végfülbe az előke, a kapocsba a kosár kerül, és kész a szerelék. Keszegre, kárászra, hidegben, melegben kiváló összeállítás. December 22. -ei teríték, ugye mondtam, hogy eredményes! Nézőpont: mellette-ellene A szerelék pozitívumai, hogy olcsó, kis kézügyességgel gyorsan elkészíthető.
Kornél az etetőanyagokat már otthon bekeverte. Az a meggyőződése, hogy a halakat az etetőanyag megfelelő kiválasztásával lehet szelektálni. Diy képkeret ötletek Juno teljes film magyarul Gubancmentes feeder szerelék Távdobó végszerelékek - dobj és fogj! - Kerékpáros miatt sérült meg egy másik kerékpáros Gyakornoki lehetőségek | IT Services Hungary Szerelék A kedvenc feederes horga pedig a Tubertini Seria 10-es füles horog. Óvatosan a fárasztással! Több oka is van annak, hogy Kornél erős felszerelést használ. Az egyik, és legfontosabb indok a halak mérete. A nagyobb, erősebb halakhoz értelemszerűen durvább felszerelést kell összeállítani. A másik szempont, hogy az ilyen sekély vizeken a megakasztott hal sokkal vadabb. Nem tud a mélyebb víz felé menekülni, ezért a 1 méteres vízben sokkal jobban küzd a horgon, legyen az akár egy kisebb példány. A szákolásnál szintén óvatosnak kell lenni! A horgászhelyen, a part melletti sávban sehol nem talál akadót a ponty, ezért várhatóan az oldalirányú kirohanások is sokkal erősebbek lesznek.
A szilikon ütköző a horog felől rögzíti a hajszálelőkén a csalit. A szilikon csőből vágott kb. 0, 5 cm-es darabot a horog szárára fogjuk húzni és a hajszálelőkét rögzíti, a csalit tartja megfelelő helyzetben. Az öngyújtóval a fonott zsinór vágott végeit égetjük, olvasztjuk egybe. A fűzőtű segít a szilikoncső felhúzásában és a gumikarika rögzítésében. Éles olló és egy kisebb lapos fogó kell még. Dyneema fonott zsinórt használok 0, 8-0, 12-es méretekben. Lapkás horoggal kötött előke: Egyforma hosszú 8-10 cm-es előkéket kell kötni fonott zsinórból. Miért? Az előkének rövidnek kell lennie, hogy ne gubancolódjon és közel legyen a kosárhoz. A fonott zsinór ilyen rövid előkénél is bírja az erőhatásokat és nem szakad bevágásnál. Lépések: Felkötjük a horgot úgy, hogy a halszálelőkéhez 10 cm hosszan hagyjuk a zsinór végét a kényelmes kötéshez és a zsinór meghúzásához a horogkötésnél. Előkénk nem kelt légellenállást, így sokkal messzebbre "repül" majd. A tapasztalataim alapján ezekkel a kiválóan működő kombinációkkal elérhetővé válnak az eddig elérhetetlennek tűnő távolságok is.
A szállítási idő bizonyos termékeknél eltérhet a feltüntett 1-3 naptól, ezekben az esetekben minden alkalommal külön felvesszük a kapcsolatot Önnel!
A CRALUSSO egy igazán ötletes és jól használható feeder szerelék elkészítéséhez kínál alternatívát, mindezt – egyedülálló módon – egy szettben összecsomagolva. A képen látható kiegészítőkből egy gubancmentes és könnyen variálható végszereléket tudsz magadnak készíteni, amellyel álló és folyóvízen is eredményesen horgászhatsz kedvenceidre. Nézzük meg lépésről lépésre: 1. a saroklemezes forgó két hosszabbik végén fűzd át a zsinórod. 2. fűzz fel a gumistoppert. 3. kösd fel a gyorscsatlakozót. 4. akaszd be előkéd a csatlakozóba és told vissza a kapocsra a gumihüvelyt. 5. a saroklemezes forgó 3. fülébe a tasakban található aprócska kapocs segítségével, rögzítsd a feeder kosarad. Előnyök: 1. gubancmentes. gyors előkecsere lehetőség. gyors kosár vagy ólom csere lehetőség. praktikus szett összeállítás.
Kamasaki dupla horgos feeder szerelék - 2 db/csomag A készre kötött szerelékek praktikumukkal mindig is kedvelt kiegészítői voltak a horgászoknak, Jelen kivitel egy kerek kosárral szerelt feederes végszerelék. Csak a főzsinórra kell kötni és mehet is a vízbe a készség. A tört gubancgátló csőnek köszönhetően a horgok összeakadásának esélye rendkívül minimális. Két minőségi karbon horoggal van szerelve, kerek etetőkosárral, ami keszegezni, pontyozni is kiváló. Tapasztalattól függetlenül használható kedvező ár-érték arányú kiegészítő, minden horgász számára ajánlott, ha időt akarnak spórolni.
Ennél nagyobb kosárnak viszonylag ritkán van értelme. 2. Érzékeny keszegező szerelék Ez a szerelék, ha lehet, még az előzőnél is egyszerűbb. Egy szerelék mind fölött – I. rész, keszegre hangolva 2016-03-14 2016. Már. 14. Az összeállítás - Az egyre színesebb, zavarba ejtő felszerelés – kiegészítő - aprócikk kínálat lehetőséget nyújt minden kísérletező horgásznak, hogy egy olyan végszereléket – legyen az úszós vagy akár fenekező – állítson össze, ami sikeres is lehet. A kísérletezést természetesen nem szabad feladni, de most én egy olyan végszereléket szeretnék bemutatni, ami jól alkalmazható keszeg, kárász és kisebb-nagyobb pontyfogáshoz. Ezt a szereléket a bot típusától függetlenül lehet használni. Tehát használható hagyományos fenekező, feeder, de akár pickerboton is. Kocsis László Infó: A végszerelék, amit szeretnék most bemutatni az az összeállítás, amit a 2014-es magyar feeder bajnokságon, Szolnokon használtam. Ezzel az összeállítással értem el eddigi pályafutásom legmagasabb eredményét, a magyar bajnoki címet.
Nyitólap › Hírek › 3 hatékony feeder szerelék 2014. 08. 22. forrás: Hétvégi horgász Szeretném megosztani azokat a feeder végszerelékeket, amik személy szerint nekem a legjobban beváltak. Nem árulok el nagy titkot, ha megmondom, mind a három rendkívül egyszerű, de nagyon jól használható! Épp egyszerűségükben rejlik erejük és hatékonyságuk. Ezekkel a szerelékekkel majd minden szituációt meg lehet oldani, csak egészen szélsőséges esetekben kell improvizálni. hirdetés 1. Távdobó szerelék Lelke egy bordás távdobó (gubancgátlócsővel ellátott) kosár, amely gumigyönggyel egy forgón van megütköztetve. A szerelék horogelőkében és horogban folytatódik. Két csomót kell tudni hozzá, a horogkötő és a clinch csomót, amivel a horog-, illetve a dobóelőkét/főzsinórt a forgóba kötjük. Egészen elképesztő távolságba is eljuttatható, a gubancgátló csőnek köszönhetően nyílegyenesen repül. Szélben is jól használható. Hagyományos állóvízi pontyozásnál a 25-35 grammos méretek jöhetnek számításba. Ennél nagyobb kosárnak viszonylag ritkán van értelme.