Ezért kérjük, vásárlás után lehetőség szerint egyeztessen átvételi időpontot. Számlaadás: van, 0% ÁFA tartalmú számlát tudunk kiállítani Garancia: 1 hét, csak és kizárólag gyári hibás terméket cserélünk. A nem rendeltetésszerű használatból keletkező meghibásodásra nem vállalunk garanciát. Kérjük, a vásárolt terméket személyes átvétel esetén ellenőrizze. Minden, a hirdetéseinkben szereplő kép- és hanghordozó eredeti kiadvány, nem másolat. Köszönjük, hogy elolvasta és tudomásul vette a fentieket a problémamentes kiszolgálás érdekében..
A rendező és a stúdió csak a harmadik változatot fogadta el tőle. Mivel a film az Egyesült Államokban játszódik, a készítők szakítottak a korábbi hagyományokkal és nem csak brit színészeket alkalmaztak. A jelenetek nagy részét is Amerikában vették fel, a Warner Bros. filmgyárában, Leavesdenben, bár a New York-i kikötőben játszódó részeket Bedfordshire-ben és Londonban is forgattak, és több jelenetben Liverpool helyettesíti a 20-as évek New Yorkját. Jegyzetek Szerkesztés Források Szerkesztés 7 dolog, amit nem tudtál a Legendás állatok és megfigyelésükről,, 2016. november 20. További információk Szerkesztés Hivatalos oldal Legendás állatok és megfigyelésük a Facebookon Legendás állatok és megfigyelésük a -n (magyarul) Legendás állatok és megfigyelésük az Internetes Szinkronadatbázisban (magyarul) Legendás állatok és megfigyelésük az Internet Movie Database -ben (angolul) Legendás állatok és megfigyelésük a Rotten Tomatoeson (angolul) Legendás állatok és megfigyelésük a Box Office Mojón (angolul)
Végre megérkezett a rajongók által várva várt Legendás állatok és megfigyelésük második részének legfrissebb előzetese, amelyet épp a San Diegóban megrendezett Comic-Con találkozón mutattak be. Azt már te is tudod, hogy a sztori még jóval a Harry Potter-filmeket megelőzően játszódik; így történhetett, hogy Jude Law alakítja a fiatalkori Dumbledort, ami sokak szerint nagyon szuper szereposztás lett. Végre itt egy fotó a Dumbledore-t alakító Jude Law-ról! Sztárok A legújabb előzetes pedig a varázslóvilág egy kevésbé ismert történetét és oldalát mutatja meg. A történet szerint Goethius Salmander és Dumbledore összefognak azért, hogy legyőzzék Grindelwaldot, akinek az a célja, hogy a varázslók uralkodjanak az emberiség felett. Noha az első rész végén úgy tűnt, hogy fogságban tartják, mindenki sejtette, hogy a Legendás állatok és megfigyelésük második részében ő lesz a főgonosz, és ez az előzetesek alapján be is igazolódott. Nézd meg te is a feszültséggel teli, rendkívül izgalmas előzetest!
Legends állatok és megfigyelésük 2 videa 2 Legendás állatok és megfigyelésük 2 video hosting by tinypic Legendás állatok - Grindelwald bűntettei videók Itt találhatod azokat a videókat amelyeket már valaki letöltött valamely oldalról az oldalunk segítségével és a videó címe tartalmazza: Legendás állatok - Grindelwald bűntettei A videókat megnézheted vagy akár le is töltheted, a letöltés nagyon egyszerű, és a legtöbb készüléken működik. cam- Kaland, Családi, Fantasy 2018--Göthe Salmander (Eddie Redmayne) szerencsére nem változik. Most is ugyanaz a kétballábas, nagy tudású varázsló, aki él-hal a legendás állatokért, és mindent megtesz értük, akár a Roxfortban jár, akár a világ más, egzotikus tájain. A varázslények iránti rajongása azonban ismét újabb kalandba sodorja: ezúttal régi szerelme, Leta Lestrange is felbukkan, de mellette vannak az első részben megismert barátai, a két csinos varázslónő, a legilimentor Queenie (Aliso ▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼ Legendás állatok - Grindelwald bűntettei (2018) Teljes Film Magyarul Online [Magyar szinkron] Lépés a Watch Legendás állatok - Grindelwald bűntettei 2018 teljes film online ingyen streaming HD minőség: Kattintson ide Fiók létrehozása & Lesz újra irányítani Legendás állatok - Grindelwald bűntettei 2018 teljes filmet!!
A fikciós könyvet az írónő Göthe Salamander szerző neve alatt jelentette meg, ő egy magizoológus. A forgatókönyvet Rowling írja. Bemutató 2016-ban. A stúdió 2018-ra és 2020-ra tűzött ki nemrég egy-egy premiert, amelyeknek címe nem ismert, a találgatások szerint ezek lesznek a folytatások. Múlt héten esett szó arról, hogy 2016-ban érkezik a Harry Potter spin off, a Legendás állatok és megfigyelésük (Fantastic Beasts And Where To Find Them). Habár rendezője még nincs a fantasy-nek, de a bennfentes körökben mozgó Nikki Finke úgy tudja, hogy a Warner Alfonso Cuaronnal tárgyal. A Gravitáció (Gravity) alkotója ideális választás lehetne. A J. Rowling rajongók is elégedettek lehetnek a választással, ugyanis többen úgy vélik, hogy a Potter-franchise legjobb darabja az Azkabani fogoly (Prisoner of Azkaban) volt. A direktor úgy-ahogy ráér, tehát tudna foglalkozni a filmmel. Ha van rá mód, hogy folytassanak egy gigasikeres franchise-t, miért ne tennék? A Warner ránézett a Harry Potter filmek eredményeire és ők is hasonló kérdést tettek fel maguknak.
Az állatlexikont Göthe Salmander állította össze, aki a film egyik főszereplője. A film nem előzménye a Harry Potter sorozatnak, hanem a varázslók világának kitágítása térben és időben: a könyvektől (és a korábbi filmektől) eltérően nem Angliában, hanem az Egyesült Államokban játszódik, kb. 70 évvel korábban. Cselekmény Szerkesztés 1926 -ban világjáró körútjáról New Yorkba érkezik Göthe Salmander ( Eddie Redmayne), a mágikus lények szakértője, hogy egy barátja születésnapjára foltos golymókot vásároljon. Megérkezése után nem sokkal azonban a bőröndjéből kiszökik egy furkász, ami a csillogó pénzérmék utáni bűvöletben azonnal a közeli bankba szalad, felkeltve ezzel a lefokozott ex auror Porpentina Goldstein ( Katherine Waterston) figyelmét is. Salmander a furkász begyűjtésén fáradozva véletlenül elhagy egy tojást, amit a konzervgyári munkás magnix (varázstalan személy), Jacob Kowalski ( Dan Fogler) talál meg, ezzel belekeveredve a történetbe. Mire Salmandernek sikerül befognia a furkászt, Kowalski már elmenekült a helyszínről, Goldstein pedig ezt megelégelve be is viszi Salmandert a minisztériumba a varázstalan népesség előtti mágiahasználatért, ami törvénysértésnek minősül.
Az Oscar-díjat fiatal színészt most hivatalosan is megkeresték, elkezdődtek az egyeztetések. J. Rowling, a regény írója szállította le a forgatókönyvet. A történet jóval azelőtt játszódik, hogy Potter és barátai megérkeztek volna Hogwartsba. Salamander magizoológus áll a középpontban, aki az összes fellelhető mágikus lényről kódexet állítana össze. David Yates dirigálhatja a filmet, a rendező eléggé jártas a Potter világban, hiszen 4 rész köthető a nevéhez. Ha valaki sokat foglalkozik egy franchise-zal idővel megpróbál másféle kacsingatni. Persze vannak kivételek. Miután David Yates letudott négy Harry Potter filmet temérdek projekttel került kapcsolatba. Megcsinálta a Sebhelyesarcú (Scarface) remake-et? Belevágott a The Imitation Game -be? Hozzákezdett a Végítélethez (The Stand)? Nem. És a Tarzan hoz? Na jó, annak forgatása éppen zajlik. De ezt követően levezényelheti a Harry Potter spin offot. A Warner degeszre kereste magát J. Rowling műveinek filmváltozatával, éppen ezért várható volt, hogy a Legendás állatok és megfigyelésüket (Fantastic Beasts And Where To Find Them) is vászonra viszik.
Graves ezt látva dühében a MACUSA ellen fordul, és kiderül, hogy ő valójában fel akarta használni az obskuráló erejét. Salmander béklyót vet ki Gravesre, és felderítő bűbájt szór rá, ekkor kiderül, hogy Graves valójában a gonosz feketevarázsló, Gellert Grindelwald ( Johnny Depp). A városra memóriabűbájos esőt bocsátanak, és nem maradhat magnix tanú, így Kowalski emlékeit is törlik. Salmander elhagyja New Yorkot, azonban még megígéri Porpentinának, hogy személyesen hozza el neki majd a készülő könyvét a legendás állatokról. Az utolsó kockákon még látjuk, hogy Salmander anyagi segítségével Kowalski megnyithatta álmai pékségét, ahová Queenie is betér vásárolni... Itt a vége a cselekmény részletezésének!
Visszatérünk Harry Potter világába. A franchise utolsó négy felvonását rendező David Yates dirigálta le a fantasy-t, amelyben A Warner 2013-ban jelentette be, hogy J. K. Rowling írja a forgatókönyvet és egyúttal azt is hozzátették, hogy nem a HP filmek után játszódik a cselekmény. Kiderült, hogy a stúdió további részeket is szeretne majd készíteni, de nyilván ez majd a bevétel függvénye lesz. Az Oscar-díjas Eddie Redmayne vállalta a főszerepet, Katherine Waterston pedig Tina, az amerikai Varázslókongresszus alkalmazottja lesz. Alison Sudol formálja meg Queenie-t, Tina testvérét és szobatársát. Samantha Morton kapta Mary Lou szerepét, a Új Szálem-i Mecánás Társaság szűklátókörű vezetője lesz, akinek célja, hogy boszorkányokat és varázslókat tegyen hidegre. Colin Farrell testesítheti meg Percival Graves-t, az amerikai varázslóközösség elnökét. Göthe Salmander különc magizoológus New Yorkba érkezik (nem fogjuk felfedni, hogy mi célból) a megbízható, kissé viharvert bőröndjével. Ez a bőrönd egyik azoknak a mágikus tárgyaknak, amely belül sokkal, sokkal, sokkal nagyobb.