Ma délután sorsolják a spanyol bajnokság 2020/21-es idényének menetrendjét. Az már biztos, hogy a Barca az első két fordulóban pihenőt kap, lévén augusztusban még a Bajnokok Ligájában volt érdekelt. Ám könnyen lehet, hogy hiába a plusz két hét a Barcának a felkészülésre. Ugyanis a katalánok egyelőre erősen elzárkóznak attól, hogy barátságos meccseket játszanak. A Mundo Deportivonak úgy nyilatkoztak fű alatt a klub informátorai, hogy a vezetőség legjobb esetben is környékbeli, alacsonyabb ligás csapatokkal eresztené össze a Koeman-fiúkat. Állítólag a Barcelona a járványhelyzet miatt üres lelátók mellett már arra sem érez hajlandóságot, hogy a Gamper-kupáért megküzdjön. Felkészülési meccsre pedig inkább a közeli Girona, Sabadell vagy Elche együttesével lennének hajlandóak. Addig azonban szigorú COVID-szűrések, és zártkapus edzések a Ciutat Esportivan. Mint azt a bevezetőben megpendítettük, a RFEF ma este 18:30 órakor tartja meg a LaLiga és a LaLiga2 sorsolását. A 2020/21-es évad szeptember 12-én indul.
Azóta sok víz lefolyt a Dunán, a Barcelona menedzserét nem Quique Sétiennek, hanem Ronald Koemannak hívják, míg Hansi Flick helyett az ifjú Julian Nagelsmann ült le a kispadra. A célok viszont semmit sem változtak. Véleményünk szerint ez lesz a legjobb mérkőzés, amit az első körben lejátszanak a csapatok, így hát különös figyelmet szentelünk nekik. A csapatokról Ismerjük meg csapatainkat egy kicsit közelebbről, szóba kerül többek között a keretek erőssége, illetve az eddig mutatott forma is. Barcelona Ronald Koeman és együttese nehéz nyáron vannak túl. Nem elég, hogy a csapatnak több mint egymilliárd euró az adóssága, folyamatosan csökkenteni kell a meglévő játékosok bérét, a szurkolók elégedetlenek, az előző vezetőség simlis ügyeiről meg ne is beszéljünk inkább. Mégis bizakodva várhatják a folytatást, noha a világ legjobb játékosa már nincs velük, Messi több mint húsz év szolgálat után – kényszerből – elhagyta a katalán fővárost. A szerződése lejárt július elsején, de Joan Laporta és a játékos mindent megtett, hogy a következő években is őket erősítse a hatszoros Aranylabdás.
Luis Suáreznek két nagy helyzete is volt Forrás: AFP/Josep Lago Messi lőtt 17 méterről senkitől sem zavartatva, de nem rúgta eléggé szélre, így Zoet leért a labdára. Íme, Messi fantasztikus gólja: Dumfries a földön, ápolás miatt áll a játék. Jordi Alba húzott befelé a bal oldalról, majd lőtt 22 méterről kapu fölé. Suárez léphetett volna ki, de lesen volt az indítás pillanatában, így hiába mentette meg a labdát az alapvonalon. Így ünnepelték Messi gólját a Barcelonánál: Suárez emelte szinte a félpályáról kapura a labdát, de nem tudta meglepni vele a PSV kapusát. Ez volt Messi 61. csoportmeccses gólja, ezzel megelőzte C. Ronaldót. Messi szolgálta ki Dembelét, de Tasende felszabadította a kapu torkában a Barca támadója elől. Vezet a Barcelona! A szabadrúgást Messi végezte el, és tökéletesen tekert 18 méterről a bal felsőbe. Szenzációs tallálat az argentin zsenitől. Dembélét rúgta fel Viergever, amiért sárga lapot kapott, a Barca pedig 18 méterről jöhet szabadrúgással. Sergi Roberto is próbálkozott a szöglet után, de a 17 méteres lövést védte Zoet.
A stadionban a klub történetét bemutató múzeumot és művészeti galériát alakítottak ki, s a régi játékosok és a VIP vendégek saját részlegből tekinthetik meg a mérkőzéseket. Befogadó képessége az idők folyamán változott, nyitáskor 10 6146 néző fért el, majd ezt 12 1749-re növelték a '82-es világbajnokságra. A '90-es évek végére az állóhelyek megszűnésével kapacitása 99 000 alá csökkent. 1972. májusában a Camp Nou adott otthont történelme során először KEK- döntőnek. A Rangers 3- 2 arányban győzte le a Dynamo Moszkvát. 1975-ben elektromos eredményjelzővel szerelték fel a stadiont. A következő években a klub korcsolya pályát, edzőpályát épített a stadionhoz, amelyek megnyitására 1982-ben került sor. Az 1982-es világbajnokság előtt átalakításon esett át a stadion, VIP helyeket, konferencia termeket alakítottak ki. A legnagyobb alakítás azonban a lelátókra való harmadik szint emelése jelentette, amely plusz 22150 ülőhelyet jelentett. 1993-tól ismét felújítások következtek. A villanyvilágítást, a vezetőknek fenntartott páholyt és a médiának biztosított szektorokat újították főként.
A '90-es évek végén az álló szektorokat is székekkel töltötték fel, így a maximális nézőszám pontosan 98 772-re változott, amely a mai napig változatlan. A komplexumban található többek közt ajándékbolt, mini edzőpálya, kápolna a játékosok részére s nem utolsó sorban Katalónia leglátogatottabb múzeuma, az 1984-ben átadásra került El Museu del Barca, amely évente 120 0000(! ) látogatót vonz. 1420 emléktárgyat láthatnak az ide látogatók a klub történelméből, ebből 420 db trófea! Jegyátvétel: A jegyek e-jegy formájában kerülnek átadásra a meccs hetén, amit a foglaláskor megadott küldünk. Esemény helyszíne térképen Talán érdekelnek ezek az események.. FC Barcelona – Celta Vigo Nou Camp @ Barcelona 2022/10/08 00:00 Opciók választása Miért válasszon minket? BIZTONSÁGOS VÁSÁRLÁS Az Ön által kiválasztott jegyeket biztonságos fizetési rendszeren keresztül vásárolja meg. 100% ELÉGEDETTSÉG Cégünk 100% garanciát vállal a megrendelt szolgáltatásokra (jegykategória, kiszállítás) minőségére. 10 ÉV TAPASZTALAT 10 év szakmai tapasztalattal a hátunk mögött a legkedvezőbb feltételekkel biztosítunk belépőjegyeket sporteseményekre a világ minden pontján!
01. Bajnokok Ligája 0:3 Üdvözlő bónusz: 35, 000Ft Bayern München Sok változás a Bayern München keretében nem volt a nyáron, viszont történtek fontos dolgok, amikről nem árt beszélnünk. Kezdjük azzal, hogy Hansi Flick elhagyta az együttest. A sikeredzőt anno csak egyfajta vészmegoldásként alkalmazták, viszont annyira bejött a váltás – miután Niko Kovacot menesztették -, hogy új szerződést kapott a német válogatott egykori segédedzője. Minden nagyszerűen ment, a Bayern Flick első évében Bajnokok Ligáját és Bundesligát nyert, a második szezon közepén viszont elkezdtek gyülekezni a viharfelhők. Hasan Salihamidzic, a sportigazgató és Flick között egyre mérgesebb és mérgesebb lett a viszony, így a német edző a távozás mellett döntött. A helyére pedig megszerezték az egyik nagy rivális mesterét, Julian Nagelsmannt. A keretből David Alaba, Jerome Boateng és Javi Martinez távozott, az új mester pedig két korábbi játékosával erősített: Dayot Upamecano és Marcel Sabitzer csatlakozott a csapathoz.
Bukméker Oddsok Bónusz* Megtekintés 20BET Oddsok: Bónusz: 35, 000Ft Fogadj most! Rabona Bónusz: 50, 000Ft + 6000Ft free bet Campobet A szerzőről Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében. Kapcsolódó Bejegyzések