A magyar munkanélküli ellátás nemcsak rövid ideig jár, hanem a legkevesebb kompenzációk között is van egyben. A G7 az OECD adatbázisában azt vizsgálta, hogy egy gyermektelen, az átlagbér 67 százalékát kereső munkavállaló mekkora jövedelemhez jut. Magyarországon az első két hónap után még az átlagfizetés 65 százalékát kapják meg a munkanélküliek. Ez ugyan kicsit magasabb, mint az OECD átlaga, de a három hónap letelte után olyan szinten esik a magyar munkanélküliek jövedelme, hogy már csak korábbi bevételük 12 százalékát kapják – ez a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, amelynek havi összege 22, 8 ezer forint. Ilyen alacsony szint csak az Egyesült Államokban van fél év után, de ott még a helyi önkormányzatok is szoktak más támogatásokat biztosítani - írja a G7. A jogszabályok szerint a munkanélküli járadék a bruttó fizetés 60 százaléka, de maximum a minimálbér lehet. A 2021-ben 161 ezer forintos maximum nettó érték azonban magasabb, mintha bérként utalnák, ugyanis a 7 százalékos egészségügyi járulékot nem vonják le, így a bruttó összeg 75 százalék a nettó jövedelem.
vagy c) E-mailben is elküldheted a szándéknyilatkozatod Az emailt az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályának kell címezned, az elérhetőségek megtalálhatók a honlapon. (A bal oldali oszlopban megyére, járásra, osztályra szűkíthető a keresés) Fontos! A nem ügyfélkapuval végzett bejelentés minden esetben csak egy szándéknyilatkozatnak minősül, nem pedig kérelemnek! Itt tehát még fogsz kapni a hivataltól egy válaszlevelet a további ügyintézési teendőkkel és határidőkkel. Ha 1-2 munkanapon belül sem kapsz választ, mindenképpen ellenőrizd a spam mappádat, és mindenképp érdemes telefonon is érdeklődnöd a további részletekről, mert járási hivatalonként eltérhet az ügyintézés menete. Az online ügyintézés kapcsán nem árt tudni, hogy sajnos a koronavírus miatt egyre több a kérelmező ( a legfrissebb hivatalos statisztikák szerint kb. 30 ezerrel emelkedett az álláskeresők száma), a személyes ügyintézés kiesése miatt pedig az ügyintézési idő egyébként is megnövekedett. Számíts arra, hogy a kérelmek feldolgozása a szokásosnál több időt vehet igénybe.
Ezt megteheted személyesen a bejelentett a lakóhelyed szerint illetékes Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályánál, de jelenleg a koronavírus veszély miatt csak úgy, ha előzetesen időpontot foglalsz ezen az oldalon. A személyes ügyintézés helyett választhatod: a) Ha már van Ügyfélkapu regisztrációd: az Ügyfélkaput – – Témacsoport: Kormányhivatali ügyek – Ügytípus: Foglalkoztatási támogatások, közfoglalkoztatási és egyéb állami foglalkoztatási feladatok – Címzett: illetékesség alapján adott Járási Hivatal – Hivatkozási szám: újonnan indított eljárásoknál nem kell tölteni – Levél tárgya: pl. álláskeresési ellátás igénylése – Levél szövege: itt lehet bővebben írni, és az elérhetőségeidet megadni, pl. ……év…………. hónap………napján véget ért a munkaviszonyom, szeretnék álláskeresőként regisztrálni és álláskeresési ellátás iránti kérelmet benyújtani. – Csatolmányok: pl. munkáltatói iratok, NAV igazolás, stb. b) Ha nincs Ügyfélkapu regisztrációd: az NFSZ elektronikus ügyintézési felületen is elindíthatod a regisztrációra irányuló szándékod Itt a belépéshez meg kell adni a TAJ számot, a születési dátumot, és a további ügyintézéshez egy e-mail címet.
Ha a munkavállaló legalább 3 évet dolgozott, akkor az elmúlt 12 hónapban megkeresett bruttó átlagbérének három százaléka adódik hozzá a segélyhez, 5 munkaév után 5 százalék, 10 munkaév után 7 százalék, 20 munkaév után pedig 10 százalék. Munkanélküliségi segélyre jogosult az, aki az elmúlt 24 hónapban legalább 12 hónapot dolgozott, nincs a szociális referenciaértéknél (500 lej) nagyobb havi jövedelme engedéllyel rendelkező tevékenységből, nem teljesíti a nyugdíjazási követelményeket, illetve regisztrált előzőleg az AJOFM-nél. A 16 évnél idősebb friss végzetteknek a végzés dátumától számított 60 napon belül kell jelentkezniük, s amennyiben további 60 nap alatt nem találnak munkát, akkor részesülhetnek a munkanélküliségi segélyben, mely esetükben az ISR 50 százaléka, 2021-ben tehát 250 lej. A munkanélküliségi segélyt hat hónapig kapja az a személy, aki legkevesebb egy év munkarégiséggel rendelkezik, 9 hónapig az, aki 5 évnél hosszabb ideig dolgozott, s 12 hónapig a 10 éves régiséggel rendelkező egyének, összegez a munkaerő-foglalkoztatási ügynökség közleménye.
Utazási kedvezmények 2022: így alakul a közalkalmazotti, nyugdíjas MÁV és Volán utazási kedvezmények mértéke 2022-ben Munkanélküli segély utalás időpontjai 2022: az álláskeresési járadékot mikor utalják 2022-ben?
Sógor Beáta
A munkanélkülivé válást megelőző 4 naptári negyedévben befizetett munkaerőpiaci járulékalap (azaz a bruttó bér) havi átlaga alapján számolják ki mindenkinek egyedileg. A segély ill. járadék összege a kiszámított járulékalap 60%-a, maximum a mindenkori legkisebb minimálbér összege. Ha az elmúlt egy évben nem dolgoztál folyamatosan, akkor a kevesebb időszak átlaga lesz a mérvadó, ha pedig semmit nem dolgoztál ebben az időszakban, akkor a legalacsonyabb kötelező bér 130 százalékával számolnak.